3. VinAgora Borgála
A 11. VinAgora Nemzetközi Borverseny után végre megpihenhetnek a bírálók, és a borukért izguló borászok. A borkedvelő nagyközönség viszont egyre izgatottabb és türelmetlenebb, hiszen tudják: nemsokára eljön az ő idejük, amikor végre testközelből megismerkedhetnek az összes nagyszerű versenyzővel, külön gratulálhatnak a boroknak és alkotóiknak. 2010. július 3-án, szombaton mindenkit vár a 3. VinAgora Borgála.

Az évről-évre egyre népszerűbb, egész napon át tartó exkluzív gála lehetőséget teremt a nagyközönségnek is, hogy megkóstolja a VinAgora Borversenyre nevezett több mint 500 féle bort. Miután a szakmai zsűri értékelte a nedűket, és kiosztotta a megérdemelt érmeket, díjakat, itt az alkalom, hogy Ön is elmélyítse szakmai ismereteit, megkeresse kedvenc hazai és külföldi borát.
Nem egyszerű borozgatásról lesz szó. Képzelje el az Iparművészeti Múzeum szecessziós stílusjegyeit magában hordozó csipkézett oszlopkötegeit és az általuk körülhatárolt hatalmas aulát, ahol több mint 150 méter hosszú terített asztalon borhűtőbe állított palackok sorakoznak, melyekből Ön kedve szerint csemegézhet, vagy akár az összeset meg is kóstolhatja. Ezt persze nem javasoljuk. Minden bor mellett olvasható lesz a VinAgora Borversenyen kapott részletes értékelése is (pontszám, borprofil, aromalista), így saját véleményét összehasonlíthatja a szakemberekével.
A program itt még nem ér véget. Akinek tudásvágya többet kíván, az részt vehet olyan 50 perces, tematikus kóstolókon is, ahol a témában avatott szakemberek vezetésével 8-8, a borversenyen kiemelkedő eredményt elért bort lehet megkóstolni és közelebbről megismerni. Itt az esetleges borszakmai kérdésekre is választ kaphatnak.
Jöjjön el, kóstoljon különleges borokat, tanuljon is egy kicsit, és érezze jól magát!
Időpont: 2010. július 3. szombat, 12-20 óra között
Helyszín: Iparművészeti Múzeum (1091 Budapest, Üllői út 33-37.)
Belépődíj a Borgálára: 4000.-, amely tartalmaz egy kristály kóstolópoharat
Tematikus előadások díja: 2000.- / előadás
Jegyelővétel: jegymester.hu
1, Mikor került megrendezésre az első VinAgora Borgála?
A, 2005
B, 2008
C, 2007
2, Hol kerül megrendezésre a VinAgora Borgála?
A, Mezőgazdasági Múzeum
B, Iparművészeti Múzeum
C, Szépművészeti Múzeu.
3, Mi lesz olvasható a Borgálán a kóstolható borok mellett?
A, pontszám, borprofil, aromalista
B, a borász életkora, szőlőterületének mérete, hordóinak száma
C, alkoholtartalom, maradék cukor, évjárat
A nyertesek Baldauf Ágnes, és Kordás Piroska Lettek!
Friss hozzászólások
-
Én is a fokhagyma közepe eltávolításának okára voltam kíváncsi. A válasszal azonban nem értek egyet.
Több évtizedes önellátásom során... -
Sziasztok!
Ma sütöttem meg ezt a finomságot, de a hagyományos csöröge tésztájából!
/hasonló tészta, csak van benne 1 kis...
-
Sziasztok!
Csak köszönet jár ezért a receptért, most sütöttem meg, szuper lett. Nem utoljára sütöm:) a kép mellékelve:) -
Szia, látom már 4 hete kérdeztél, de ha még aktuális a recept, akkor szívesen küldök neked.
Nekem ugyan nincs gofrisütőm, de a fiam nagyon...
Partnereink
Díjaink


Szuper ez a recept, mar 3 -szor sutottem meg, kisse alakitva rajta, hogy gluten mentes legyen. Gratula!