Tejszínes csokoládétorta Varga Gábor módra
Elkészítés:
1. A 22 cm átmérőjű csokoládés piskótakarikát vágjuk három egyenlő részre, majd az egyiket tegyük egy tálcára, amin betöltjük a tortát. A három lap közül csak kettőt fogunk egy tortában felhasználni, így 2 db karikából 3 db torta tölthető.
2. A tejszínt verjük fel kemény habbá.
FIGYELEM! Ahhoz, hogy a torta jól sikerüljön, a tejszínt hűtsük be fagyosra, enyhén jégkristályos is lehet. Így biztosan szép kemény, jó tartású habot tudunk készíteni belőle. Csak jó habbal sikerülhet a torta megfelelően! Ebben az esetben azonban felverés után pihentessük a habot, hagyjuk szobahőmérsékletre visszahűlni!
3. A csokoládét olvasszuk meg, és keverjük bele a durvára tört, pörkölt kakaóbabot.
4. A csokoládét folyamatos keverés mellett csurgassuk a tejszínbe, míg homogén krémet nem kapunk. Ennél a pontnál lényeges az összetevők hőmérséklete. A csokoládé hígan folyós legyen, de ne csípősen meleg. Kb. 45-50 C-os. A tejszínhab pedig ne legyen túl hideg.
5. Ha kész a krém, az első egyharmadát tegyük a piskótalapra, egyenletesen kenjük el rajta, majd ízlésünk szerint felezett meggybefőttel rakjuk fel.
6. Erre szedjük rá a krém második harmadát, és ezt is kenjük el egyenletesen a meggyen.
7. Zárjuk le a második piskótalappal a tortát, és szedjük rá a maradék egyharmad krémet.
8. Ezzel egyenletesen kenjük át a torta oldalát, és tetejét. Ezután tegyük hűtőbe, amíg elkészül a dekoráció.
9. Olvasszunk ízlésünk szerint keserű-, vagy tejcsokoládét. Olvasszuk fel, majd öntsük ki egy hideg márványra, ahol papír vékonyan, egyenletesen terítsük el azt.
10. Ha a csokoládé megkötött, egy spaklival toljuk fel azt.
11. Végül az így kapott háncsokat morzsoljuk a torta tetejére. Kihűlés után szeleteljük a tortát.
Chefjeink

Friss hozzászólások
-
SZia!
Ha kifolyt, akkor sajnos a sütőformád már nem elég feszes. Ez bizony tényleg elég híg. Az, hogy a széle feljön, normális. A közepe is...
-
Most sül, kíváncsi vagyok az ízére. De megdöbbentem mikor benéztem a sütőbe és a széle körben sokkal feljebb volt mint a közepe, ez mitől van? Egy...
-
Sziasztok!
Nagyon jó a recept,gyors és finom.Egy ötlet: én kevertem bele reszelt citrom héjjat.Nekünk így jobban ízlett :) -
Óóó, ha kell cseppfolyós nitrogénbe teszem, bár lehet ez kissé drasztikus lépés volna:))
-
Igen, ha kellően behűtöd, minden további nélkül! ;)
Partnereink
Díjaink


Óóó, ha kell cseppfolyós nitrogénbe teszem, bár lehet ez kissé drasztikus lépés volna:))
Igen, ha kellően behűtöd, minden további nélkül! ;)
A krém mennyire lesz formálható? Ha a tortára csokoládémázat raknék, és rá habzsákkal még a krémből, megtartja a formáját?
Sziasztok!
Nekem van egy jól bevált tippem, ha kakaós vagy diós piskótát sütök. Annyi kanál lisztet hagyok ki, ahány kanál kakaót vagy diót teszek bele. Merthogy piskótánál alapszabály, hogy ahány tojás, annyi kanál cukor és annyi kanál liszt. Szerintem ennél a receptnél (elnézve, hogy 8 tojás, 8 kanál cukor, 8 kanál liszt a piskóta), 2 kanál kakaó és 6 kanál liszt. És ha a tésztába öntök egy pici olajat, tömörebb lesz, könnyebb szeletelni. Nálam ez működik. De Gábor válaszára azért kíváncsi vagyok! :)
Szia Gábor!
Mik az arányok egy kakaós piskótához? Én már nem hiszek senki másnak :)
Kedves Gábor,
nagyon jól néz ki ez a torta.... Hétvégén meg is sütöttem az 5 éves lányomnak és sikerült egy teljesen új süteményt létrehozni: a straciatella tortát...:))) Nem volt ugyanis türelmem kivárni, míg a tejszínhab szobahőmérsékletű lett és előbb belekevertema csokoládét. Ettől az - tudva a fizikát - azonnal megdermedt, a végeredmény pedig egy nagyon csokis ízű tejszínhab lett csokoládé darabokkal. Hatalmas siker volt :)
rendben. :)köszönöm szépen!
ilyen lett:
Szia! Nem kell bele zselatin, a csokoládé megközi a krémet! Ha jól be van hűtve a tejszínhab, és kemény habbá van verve, de nincs túlverve, nem lehet semmi probléma. A zselatinnál már aszfalt lesz... ;)
Gábor
Sziasztok! Én azt szeretném megkérdezni, hogy nem kell a krémbe zselatin? Nem lesz nélküle, csak a tejszínnel és a csokival túl folyós a töltéshez, bevonáshoz, és a díszítéshez?
Csokoládés-vajas piskóta
Hozzávalók:
* 4 darab tojás
* 10 dkg liszt
* 10 dkg cukor
* 20 dkg étcsokoládé
* 12 dkg vaj
* csipetnyi só
A tojásfehérjét verd habbá egy csipetnyi sóval. A csokoládét törd darabokra, és vízgőz fölött a vajjal együtt olvaszd meg. A tojássárgákat keverd világosra a cukorral, majd állandóan kevergetve add hozzá a csokis vajat. Szitáld bele a lisztet, és óvatosan forgasd bele a tojáshabot.
Öntsd a masszát egy kivajazott, kipattintható tortaformába, és süsd meg 25 perc alatt. Ne nyitogasd a sütőt, mert összeesik.