Sonkás-sajtos kenyérpuding
Elkészítés:
1. A sütésálló kerámiákat kivajazzuk vékonyan.
2. A sajtokat, és a sonkát maximum 1x1 cm-es kockákra vágjuk.
3. A friss kakukkfüvet megmossuk, leveleit leszedjük.
4. A maximum fél cm vastag baguette szeleteket először vajjal, majd a Dijoni mustárral vékonyan megkenjük. Ezután 3 szelet megkent baguetett a kent felével felfelé a csészékbe teszünk úgy, hogy teljesen befedje a csésze alját.
5. A szeletekre rétegezzük a sajtokat és a sonkát, tettszőleges sorrendben. Legvégül lezárjuk őket ismét csak vajjal, és mustárral megkent baguette szeletekkel, azonban most a szeletek kent felének kell alul lenniük.
FONTOS! Egy kevés sajtot hagyjunk meg a rétegezésből, ezt a tetejére fogjuk szórni!
6. Ezután a felütött egész tojásokat sózzuk, borsozzuk. Hozzáadjuk a tejet, és a kakukkfüvet, majd alaposan kikeverjük.
7. A tojásos keveréket egyenlően elosztva a formákba, a rétegezett elemekre öntjük. Rászórjuk a maradék sajtot, és 10 percig állni hagyjuk.
8. Egy tepsibe kb. 2-3 cm vastagon vizet engedünk, és beleállítjuk a formákat.
9. Légkeverés nélkül, előmelegített sütőben 180 C-on 60 perc alatt készre sütjük. Forrón tálaljuk, fogyasszuk!
Chefjeink

Friss hozzászólások
-
Szia Gucli!
nem vagyok szakértője a cukor-húzásnak, de sajnos, ha cukorral dolgozol és nem száraz hideg helyen tárolod a művet, akkor... -
Szia Mackócska!
Köszi az elismerést :) Én saját készítésű fondant használok. Többnyire a pillecukor alapút, mert az a legegyszerűbb, de ha... -
Gucli!ugyanez a problémám, remélem valaki tud segíteni:))) én fel is hagytam már egyébként a próbálkozással, annyira felbosszantott a sok...
-
lbernadett19!Minden tortád egytől egyig gyönyörű:) gratulálok hozzájuk:) Nekem a kisvakondos a kedvencem:) Nővérem kislánya is odavan a...
Partnereink
Díjaink


Kedves Gábor!
Abban tudnál segíteni, hogy ha megcsinálom ezt a narancshéjat csoki nélkül, mennyi ideig és miben tároljam? Be fogok szerezni...