Keresse meg kedvenc receptjét!
Belépés a desszert.eu-ra
Felhasználói név:
Jelszó:

Gourmet fellegvár a Budai Várban

Napsütés, csodás panoráma, finom borok, ínyenc ízek és lélekemelő jazz zene. Röviden ennyiben foglalható össze a Budai Gourmet Bor és Jazz Napok elnevezésű rendezvény, amelyet immáron hatodik alkalommal tartottak meg, ezúttal új helyszínen, a Budavári Palota panorámateraszán. Igaz már nyakunkon a nyár, a tikkasztó hőség a vízpartra csábít, mégis szívesen idézzük fel e kiemelkedően jó hangulatú tavaszi rendezvény emlékét, ahol felejthetetlen pillanatokat tölthettünk.

Kovács Nimród lelkesen kóstoltatta velünk kiváló boraitKovács Nimród lelkesen kóstoltatta velünk kiváló borait

Látogatásunk első napján várakozással telve léptünk a főbejárathoz. Kissé korán, a hivatalos nyitás előtt érkeztünk, de szemmel láthatólag a szervezőség még nem állt a helyzet magaslatán. Beléptetésünk némi akadályba ütközött, kínos várakozás után jutottunk be, miután nagy nehezen megkaptuk a belépő karszalagokat. Gyorsan felmértük a terepet, körbementünk a helyszínen. A színpadon egyelőre néma csend honolt, a pincészetek a kirakodás vége felé jártak, az éttermek sátrainál fenséges illatok kavarogtak. Egy-két borász arról panaszkodott, hogy nincs áram, félő, hogy a borokat nem tudják élvezhető hőmérsékletűre hűteni az esti megnyitóhoz.
Pillanatkép nemsokkal a nyitás utánPillanatkép nemsokkal a nyitás utánSzerencsére a kezdeti nehézségeket idővel orvosolták a rendezők, s lassan beindult ez élet. A pódiumon „Borbeszélgetések” keretein belül borral, gasztronómiával kapcsolatos témákban zajlott a diskurzus többek közt a nemrég Michelin-csillagot szerzett Costes étterem tulajdonosával Gerendai Károllyal, Koczuba Róbert pezsgőmesterrel (a Törley Pezsgőpincészet képviseletében), soproni borászhölgyekkel, főzőiskolák szakembereivel, neves borászokkal, borszakértőkkel és pohárnokokkal. Koraestétől egészen zárásig váltották egymást a hazai dzsesszélet kiválóságai, például a Peet Project, a Group’ n’ Swing, vagy a Vukán György Trió. A Borkollégium sátrában többórás exkluzív kóstolóprogram várta a jelentkezőket, ahol bemutatkoztak a Cos d’Estournel, a Tokaj Hétszőlő, a Chateau Suduiraut Sauternes-i, a Disznókő Szőlőbirtok borai, valamint az Alta Vista Pincészet Malbecjei Mendózából. A szakmai előadások a borkóstolással, a szőlőtermesztés természeti környezetével, a bor minőségét befolyásoló tényezőkkel, Magyarország borvidékeivel, a borok felszolgálásával foglalkoztak. Az éjszaka közeledtével a teraszon sétálgatva végigjártuk a pincészetek standjait, egy-egy fabódénál különösen sok időt eltöltve, élvezettel elemezve a palackok tartalmát.

Vendéglátás felsőfokon

Mielőtt engedtünk volna a zamatos borok csábításának, a Budai Gourmet megálmodójával, Haris Györggyel beszélgettünk a rendezvényről. A főszervező elmondása szerint két okból esett ez évben a budai Várra a választásuk, egyrészt mert kinőtték az előző helyszínt, másrészt mert szerettek volna igazán nívós és elegáns környezetet biztosítani a négynapos eseménynek. Beismerte, hogy technikai akadályokkal kellett szembenézniük, nem volt könnyű az átállás, de megérte, mert sikerült meghívniuk Magyarország 70 legnívósabb borászatát. A rendezvény merész címe nem akármilyen elvárást tükröz, csúcsminőségre akartak törekedni, a legmagasabb színvonalon, minden igényt kielégítve. A nagyszerű borok mellé nagyszerű étel dukál, sajtok, sonkák, kemencében sült kenyérlángos, frissensültek, pörköltek - az ízeknek el kell varázsolniuk a vendégeket.

Haris György, és Winkler MártonHaris György, és Winkler Márton

A Budai Gourmet lényege, hogy Magyarország minőségi borai, Budapest ínyenc ízei és a hazai dzsesszélet neves formációi találkoznak a gourmand közönséggel egy olyan helyszínen, ahol a művészetek egyik hazai temploma és a főváros panorámája ad keretet a randevúnak. A kínálat és a megjelenés tekintetében is az igényes példamutatás volt a fő cél, hogy egymásra találhasson a magas színvonalú vendéglátás és az erre fogékony, hozzáértő publikum. Nem az éves és az ivás a lényeg, a hangsúly a kóstoláson van, az ízek nyugodt élvezetén. Haris György hozzátette, szívügye, hogy a magyar borokat a külföldi közönség is megismerje, valamint, hogy a magyar borok nemzetközi szinten is kiérdemeljék az őket megillető helyet a boltok polcain - a megfelelő árkategóriában. Híres borszakértők nyilatkoznak elismerően a magyar borról, elég a nemrég nálunk járt Jancis Robinsonra gondolni, akit Európa elsőszámú borkritikusaként tartanak számon. A hölgyet valósággal elbűvölték Szepsy István száraz furmintjai – nem véletlenül. Magyarországon a borkedvelő, borértő közönség egyre gyarapszik. Csakis a tapasztalat, a bor iránti őszinte érdeklődés vezethet el az ital megkedveléséhez. Mindez hozzáállás kérdése is. Van, amit meg lehet tanulni, van, amit sohasem.

Bor, bor, bor

Az 1982-es Polgár Chardonnay cimkéjeAz 1982-es Polgár Chardonnay cimkéjeTöbb pincészetet is kipécéztünk magunknak, ebből négy különösen kedves volt számunkra. Barátainknál, a Polgár Pincészet standjánál kezdtük a sort, ahol igen hamar fülig ért a szánk, hiszen tekintélyes mennyiséget kóstoltattak velünk Pirók Zsolték. Aranyhárs, Kadarka Siller, Kékfrankos… és egy igazi kuriózum, egy üveg 82-es évjáratú Chardonnay, ami szavakkal le nem írható élményt szerzett, éppúgy mint a Zsoltékkal való beszélgetés. Ahány bor, annyi stílus, a kóstoló és a bor két külön világot jelképez, amelyek vagy összeillenek, vagy nem. Egy bor tetszik-e, vagy sem, olykor ízlés kérdése. Emellett arra is fény derült, hogy a mézes borok, a kólával kevert vörösbor és a tanninporos borok gyakorlatilag a bor megcsúfolását jelentik. Persze jó dolgokról is szó esett, például, mekkora találmány a fröccs, amely főleg olaszrizlingből, furmintból, vagy hárslevelűből a legjobb. Aki annyira szereti Polgárék borait mint mi, biztosan örömmel veszi, hogy nemrég megnyílt a Babits & Polgár Reserve elnevezésű borszaküzlet Budapesten, az I. kerület Mészáros u. 4. szám alatt, ahol a két borászat forgalomban lévő és limitált palackos, különleges borait lehet megvásárolni. A borok mellet megtalálható sok más ínyencség is (sonkák, tészták, sajtok, lekvárok, szószok, olivás termékek, belga csokoládékülönlegességek, pralinék), melyek még élvezetesebb teszik a borok élvezetét.

Másik kedvencünkkel, a magyar borkultúra feltörekvő képviselőjével, a Sauska Pincészettel folytattuk a mustrát. Őszintén megvallva a találkozó némileg félresikerült, lehet, hogy nem voltunk egy hullámhosszon a kollégával, kérdéseinkre meglepő (furcsa) válaszokat kaptunk. A kolléga kissé pikkírt és értetlen volt velünk szemben, ennek ellenére továbbra is tervezzük, hogy egy terjedelmes írás keretében bemutassuk a pincészetet és borait. Villány legfiatalabb borászata máris nagy hírnévre tett szert pompás boraival, amelyek a fejlett technológia és a hozzáértő szakemberek keze munkájának köszönhetően láttak napvilágot. A borokban jól kivehetően jelentkezik a fajta, az évjárat és a borvidék különleges potenciálja: Villány és Siklós legjobb dűlőinek izgalmas kombinációja, optimális feldolgozó kapacitás, minőségi hordók. Merész és tiszta ízek. Vivát Sauska Cradonnay 2008!

Győrffy András, a SAUSKA pincészet értékesítési vezetőjeGyőrffy András, a SAUSKA pincészet értékesítési vezetője

Harmadikként egy Amerikai Egyesült Államokból hazatelepült szakember, Kovács Nimród egri borait kóstoltuk meg, egy egészen egyedi ízvilágot ismerve meg termékeiben. A pincészet szőlőfeldolgozó és borászati üzemét Verőszalán, Eger egyik legpatinásabb pincesorán alakította ki. A tulajdonos fő célja az volt, hogy megmutassa az amerikai piacnak, hogy Magyarországon - ahol évezredes hagyományai vannak a szőlőtermesztésnek, a borkészítésnek – napjainkban is minőségi, világszinten is szép és tartalmas borok készülnek. A Kovács Nimród Winery szakemberei azokra a borokra koncentrálnak, amelyek az egri terroir értékeit jelenítik meg és nemzetközi szinten is megállják a helyüket, mint például a Battonage Chardonnay, a Pinot noir, a Syrah és az NJK – amelyeket kivétel nélkül volt szerencsénk megízlelni.

A sort egy feltörekvő borászattal zártuk, a Matias Pincészettel. Az Alexandra könyvesboltok és kiadó tulajdonosa, Matyi Dezső borszeretetének köszönhetően indította el a Matias borászat és bormárka felépítését. A pincészet, amely Kiss Gábor fiatal villányi borász szakmai vezetésével működik, a legkorszerűbb technológiával rendelkezik, amely lehetővé teszi a természetes eljárások magas szintű művelését. Reduktív érlelésű boraik gyümölcsös aromáikról híresek, klasszikus hordós érlelésű boraik egyedi ízzel rendelkeznek, felvonultatva Villány, Pécs, Szekszárd, Badacsony és Tokaj szőlőfajtáinak jellegzetességeit. Mondanunk sem kell ennél a stációnál sem engedtek tovább, amíg meg nem kóstoltuk a szortiment kiemelkedő darabjait. Élményeinket most olvasóinkkal is megosztjuk, szeretettel ajánlva az alább felsorolt borokat a meleg nyári napokra.

A MATIAS palackjaiA MATIAS palackjai

Matias Pincészet - Hárslevelű 2008 – Kellemes, frissítő, reduktív érlelésű bor, szép savgerinccel, jó tartással, mecseknádasdi szőlőfajtákból. Illata trópusi gyümölcsökre (mangó, grapefruit, lime, narancs) emlékeztet, később birs, ananász és friss virágok illata jelentkezik. Üde íze, gyümölcsössége miatt a könnyű borok kedvelőinél biztos befutó lehet.

Matias Pincészet - Kéknyelű 2008 – Visszafogott, elegáns illatvilág, édeskés, érett almára és körtére utaló illatjegyekkel. A tölgyfahordónak köszönhetően enyhén fűszeres (szegfűszeg, vanília) jegyek is jelentkeznek, pörkölési aromák keresztezik az ízeket. Nagytestű, olajos, sűrű bor.

Matias Pincészet - Zweigelt Rosé 2008 – Kellemesen könnyed, fűszeres illatú, ugyanakkor enyhén gyümölcsös (ribizli, meggy, málna) bor. Kellően savas, lendületes, 12 %-os alkoholtartalommal. Arany középút. Leginkább paprikás krumpli mellé ajánlott fogyasztani.

Terülj, terülj asztalkám

Mennyei marhapörköltet kóstoltunkMennyei marhapörköltet kóstoltunkA sokféle bor után megéhezik az ember, körülnéztünk tehát étel fronton is. Választék bőven akadt, a változatosan összeállított étlapon jól látszott, a magyaros ízek kedvelőire éppúgy gondoltak a házigazdák, mint a kényes gyomrú, különleges ízek után áhítozó közönségre. Volt minden, mi szem-szájnak ingere: marha- és birkapörkölt, palóc leves, füstölt, főtt kolbász, lucskos káposzta csomborral és malackarajjal, rakott krumpli húsos szalonnával, pirított, lángolt kolbásszal, krumplis tészta, grillezett szuvid húsok (sertéstarja, oldalas, csirkemell). A gigantikus lábosokban rotyogó marhapörköltnek stábunk sem tudott ellenállni, könnyen engedtünk a főzők szíves invitálásának. Bár magyar ember evés közben nem beszél, annyira ízlett a paprikás, hogy kénytelenek voltunk megszegni a szabályt, s a főzőmesterre, Bakó Zsigmondra zúdítottuk kérdéseinket. Megtudtuk, a gourmet fesztivál négy napja alatt hatszáz kiló marhahúsból és tizenkét birkából főztek pörköltet, összesen tíz bográcsban. A jó pörkölt titka a jó húsban rejlik, ami jelen esetben őshonos magyar tarka szarvasmarhát jelentett, ráadásul saját tenyészetből. Vendéglátónk azt is elárulta, a pörkölt a Hajdú-Bihar megyei ízvilág szerint lett fűszerezve, egyedi recept alapján, kizárólag saját szaftjában és zsírjában puhult, de a pontos arányokról és a felhasznált fűszerekről hiába kérdeztünk, csupán azt a választ kaptuk, az összetétel maradjon titok, így izgalmasabb. Az éhes szájak vevők voltak erre az izgalomra, ezt mi sem bizonyíthatná jobban, mint az, hogy zárásra a kondérok mindig kiürültek. Bakó Zsigmond és csapata rendszeresen főz nagyszabású eseményeken, népszerűsítve a hagyományos, hazai ízeket. Elmondása szerint a főzés alkotás, amit odafigyeléssel és főleg szívből kell művelni, mint ahogy egykor a pásztorok tették, akik nem csupán maguknak főztek, de rendben tartották kunyhójukat, növényeket, fűszereket termesztettek és óvták, szerették a rájuk bízott állatokat.

A Budai Gourmet a miliő miatt már önmagában is vonzó, amire a jó zene, a finom falatok és a minőségi borok csak rájátszanak. Színvonalas rendezvény, ami, ha kiheveri az új helyszín okozta nehézségeket, koncepciója határozottabbá, biztosabbá válik, egy-két éven belül a tavaszi fesztiválok legjobbjainak egyike lehet.

Winkler Márton
Varga Gábor
Fotók: Wlcsek András

Hirdetés

Friss hozzászólások

  • Macskano994! Nagyon ügyes vagy!!!! Szépek a tortáid:))) Az egyiken kis csokikelyhek vannak? Azt hogyan csinálod?:)

  • Szeretném a segítségeteket kérni abban, hogy honnan tudnék venni hófehér pillecukrot olcsón? Láttam hogy a Haribonak van, de azt kicsit sokallom.....

  • Lichi007! Bármi kérdésed van nyugodtan írj, szívesen válaszolok:)

  • Szia Ildikó!Én nem szoktam feltölteni az egyenleget, mert a pp egyből leveszi a számlámról a pénzt amikor fizetek. Lényegében össze van kötve a...

  • Sziasztok ! Nyami ...nagyon fini ez is ! és egyszerű ...és a gyerekek is élvezik a formázást :) Köszönet!

Partnereink

Díjaink