Chilis kenyér
Elkészítés:
1. A chilipaprikát, magjai nélkül, apróra vágjuk, majd a felforrósított olajon, közepes hőfokon 2-3 percig pirítjuk. Vigyázzunk, ne égjen meg, mert akkor nem pikánsan csípős, hanem keserű lesz. Félrehúzzuk, hűlni hagyjuk.

2. A kenyérsütő gépbe öntjük a vizet, hozzáadjuk a kihűlt chilit, olajat, majd rászórjuk a kétféle lisztet, úgy hogy elfedjék a folyadékot. A kenyérsütő gép egyik sarkába, a lisztek tetejére tesszük a cukrot, másik sarokba a sót, majd ismét egy másikba a vajat, végül középre tesszük az élesztőt.

3. A kenyérsütőn a dagasztás programot indítjuk el. A dagasztás végével a tésztát enyhén lisztezett asztalra tesszük, gyengéden átgyúrjuk, és kenyérré formázzuk. Jénai vagy más, tűzálló edényt olajjal egészen vékonyan kikenünk, majd beletesszük a tésztát. Olajjal éppen csak átkent fóliával letakarjuk, és meleg helyen duplájára kelesztjük.
4. Mikor megkelt, a tetejét vízzel átkenjük.

5. A sütőt előmelegítünk, 200 C fokos légkeveréses programra, tegyünk az aljába egy vízzel nagyjából félig töltött kisebb méretű tepsit. Így a kenyér enyhén gőzös forróságban fog szép aranybarnára sülni, ettől foszlósabb lesz a belseje.
Sütőtől, és kenyérmérettől is függően kb 45-60 percet sütjük. Akkor jó, ha az alját kopogtatva enyhén kongó hangot ad.
A kisült kenyér tetejét pár gyors mozdulattal ismét átkenjük hideg vízzel, majd rácsra tesszük, és hűlni hagyjuk.

Chefjeink

Friss hozzászólások
-
Szuper ez a recept, mar 3 -szor sutottem meg, kisse alakitva rajta, hogy gluten mentes legyen. Gratula!
-
Én is a fokhagyma közepe eltávolításának okára voltam kíváncsi. A válasszal azonban nem értek egyet.
Több évtizedes önellátásom során... -
Sziasztok!
Ma sütöttem meg ezt a finomságot, de a hagyományos csöröge tésztájából!
/hasonló tészta, csak van benne 1 kis...
-
Sziasztok!
Csak köszönet jár ezért a receptért, most sütöttem meg, szuper lett. Nem utoljára sütöm:) a kép mellékelve:) -
Szia, látom már 4 hete kérdeztél, de ha még aktuális a recept, akkor szívesen küldök neked.
Nekem ugyan nincs gofrisütőm, de a fiam nagyon...
Partnereink
Díjaink



Nagyon jónak tűnik, és ki is fogom próbálni, csak azt nem értem, miért nem lehet a gépben megsütni. Köszi.