Burgonyás lángos recept fotókkal
Elkészítés:
1. A langyos tejbe tegyük bele a cukrot, és az élesztőt. Kezünkkel jól oldjuk fel az élesztőt, majd hagyjuk 5-10 percig pihenni a keveréket, hogy az élesztő felfusson.
2. Tegyük egy tálba a lisztet, keverjük el a sóval, majd tegyük hozzá a főtt, áttört burgonyát, és a felfuttatott élesztőt is.
3. Most alaposan dolgozzuk el a tésztát. Ha összeállt, akár az asztalra is kivehetjük, ott könnyebb dagasztani. Kb 10 perc dagasztás után a tésztát tegyük vissza a tálba, takarjuk le egy konyharuhával, és meleg - nem forró! - helyen kb 45 percen át kelesszük.
4. A két-háromszorosára kelt tésztát vékony liszten nyújtsuk ki kb 1 cm vastagra, majd egy vizespohárral szaggassunk ki belőle darabokat.
5. A kiszúrt darabokat 10-20 percig pihentessük, úgy, hogy ne kelhessenek össze, majd kezünkkel kissé húzzuk szét őket lángos alakúra.
6. Melegítsünk olajat egy nagy serpenyőben, és egyenként süssük ki a lángosokat - egyszer forgatva. A kisült lángosokat ne tegyük egymásra! Egy szalvétával fedett tálcán terítsük szét őket.
7. Ahogy kisültek, fokhagymával, tejföllel kenjük le, reszelt trappista sajttal bőségesen szórjuk meg. A sütést követően minél hamarabb fogyasszuk!
Chefjeink

Friss hozzászólások
-
Szuper ez a recept, mar 3 -szor sutottem meg, kisse alakitva rajta, hogy gluten mentes legyen. Gratula!
-
Én is a fokhagyma közepe eltávolításának okára voltam kíváncsi. A válasszal azonban nem értek egyet.
Több évtizedes önellátásom során... -
Sziasztok!
Ma sütöttem meg ezt a finomságot, de a hagyományos csöröge tésztájából!
/hasonló tészta, csak van benne 1 kis...
-
Sziasztok!
Csak köszönet jár ezért a receptért, most sütöttem meg, szuper lett. Nem utoljára sütöm:) a kép mellékelve:) -
Szia, látom már 4 hete kérdeztél, de ha még aktuális a recept, akkor szívesen küldök neked.
Nekem ugyan nincs gofrisütőm, de a fiam nagyon...
Partnereink
Díjaink



Megsütöttem!!!!!-:)))) /életem 2. lángosa, az 1. nem sikerült/
Nekem egy kicsit kemény volt a tésztája - búzacsírás finomliszt okozhatja? - így tettem hozzá még kb. 1 dl langyos tejet és még egy kis vizet is, kézzel dagasztottam, nem nyújtottam, hanem olajos kézzel megkentem tálcákat és arra szedtem ki nagy kanállal!
ISTENI LETT!!!!! Köszönet a receptért!!
Ma megsütöttem, és az egész család odavolt tőle! Nagyon jó a recept! Köszönöm! Én annyit módosítottam, hogy egy egész csomag élesztőt tettem bele, mert mindig bajom van a kelt tésztákkal, de így is tökéletes lett.
Számomra az elején nem volt egyértelmű, hogy egészben főzzem a krumplit, ahogy a gombóchoz, vagy felkockázva. Végül ez utóbbi mellett döntöttem.
Szupeeer recept!!! Hihetetlenul finom'! :) Sokkal jobb mint amit meg boltbol vettem. Mindenki megnyalta az ujjat utanna! Koszonom! :)
Ma sütés nap van ezt is megcsinálom :))
sziasztok!
csak egy ötlet:ha ezt a tésztát tepsibe rakod megkened fokhagymás tejföllel, megszórod dinsztelt hagyma és szalonna keverékével,akár apró kolbászdarabkákat is szórhatsz rá: így is sikertörténet lehet
jó étvágyat :)
en mar megcsinaltam instant elesztovel.mennyei finom lett.de en vizet nem tettem hozza csak tejet.tenyleg nagyon fincsi.koszi a receptet.nagyon jo az oldal,mar par receptet kiprobaltam es eddig mind bevalt.
Én most instant élesztővel fogom megcsinálni.Ilyenkor 300ml vízhez adok 7gramm instant élesztőt és egy teáskanál cukrot.
instant elesztoval lehet?
a krumpli azért is szükséges, mert lazít. a fokhagymát össze kell nyomni késlapjával, meg kell sózni (így az ozmózis alapján íze "kioldódik")és kis vízzel felönteni.
A legfinobabb lángos!!